„…És a tülekedés a hetvenes években. A kiszámított, bölcsészkari epigonok hada, a szabadverset is késsel-villával evők, a köldöknézegetők, nemiszervet néven nevezők, sordarabolók. Tandori tandorijai, Salinger nyakatekerői, OTP hálójába szövődött vagdalkozó kiscserkészek, pelenkázó családapák, impotens hűségbe beleszédültek, nyelveket, kultúrákat már nem tanulók lettünk, lapért kiabálók, de közben szertehúzók, egység melegénél pecsenyéjüket sütögetők — és sohasem találkoztunk mindeközben Sarusi Mihállyal. Nem is találkozhattunk, hiszen azt tette, amire olyan kevesen voltunk képesek: kihagyta első három kötetét, talán gátlásosabbnak, talán bölcsebbnek tudván-remélvén magát nálunk, egymás nyakára hágó korosztályos társainál, pedig elindult, elkeveredett egészen valamiféle budapesti szerkesztőségig, hogy aztán visszaszédüljön a Körös-partra, s végleg megtalálja azt az elbocsátó világot… Dokumentatív erejű, leleplező filmjeinket a Művelt Nyugat agyondíjazza, miközben el-elcsodálkozgat: miért bélműködését mutogatja ez a számukra másként izgalmas ország...? És a remek filmekből csakugyan hiányzik valami — ez pedig a ’csabai Szajna’.

Simonffy András: Körös-parti Krúdy (A CSABAI SZAJNÁNról 1981-ben)